5/10/2010

Csobbanás -> eper + tejszín ...... káosz

Ki kellett próbálnom. Nem lettek tökéletesek a képek, de elsőre nem is rosszak. A Flickr-ön nézegettem képeket, és hát persze azok 1000x jobbak, mint az enyémek, de azért nem vagyok teljesen elkeseredve. A lényege tulajdonképpen az lenne, hogy a vaku erejét legyengítsük olyannyira, hogy ne legyen bemozdulás. Mert ha a vakut legyengítjük, akkor annak nem az ereje lesz kisebb (wattban), hanem rövidebb ideig villan. És ugye minél rövidebb ideig villan, annál jobban "meg lehet fagyasztani" a pillanatot, tehát annál kisebb a motion blur bemozdulás. Ha valaki tud angolul, itt egy nagyon jó oldal, ami leírja technikailag a dolgot és képekkel is illusztrálja. Szóval vettem tejszínt (a jó, zsíros fajtát), epret és berendeztem a stúdiót konyhát.


 Állvány, gép, 18-70mm Sony lencse, 1.4 konverter. A Sunpaket a Minolta PCT-100 és Sync kábel indította, a Sony vakut pedig egy ebay-es rabszolga slave.
Aztán már csak a dobálódáson volt a hangsúly. A tejszín persze fröcskölt mindenhova, Oszi pedig lelkesen nyalogatta a járólapot, úgyhogy amiatt nem kellett aggódnom. Próbáltam mindent lezacsizni, hogy minél kevesebbet kelljen mosogatnom utána, úgyhogy a vakukat, állványt, reflektort letakartam nejlonnal. Bal kézben gyújtózsinór, jobban eper, eper elenged, balkéz "lő". Aztán vagy sikerült, vagy nem... Minden dobás után lemostam az epret és letöröltem a kanál alján csorgó tejszínt, majd feltöltöttem a kanalat tejszínnel...



Kicsit zavar, hogy a tejszín ennyire "kifröccsent a fókuszból", de azért nem lettek nagyon rosszak. Szerintem fogok még próbálkozni ezzel, főleg, hogy közeleg a benti elfoglaltságok ideje... jön a nyár...

És hogy feltegyem a habot a tortára: tájkép csata után:


3 megjegyzés:

  1. Azért kíváncsi lennék a kemény habos epres csobbanásra is.
    Jópofa ez a pillanatfényképezés csak ne lenne ennyi macera utána.:-)

    VálaszTörlés
  2. Hmm, lehet, hogy kiprobalom majd :))

    VálaszTörlés
  3. Off
    Szia!
    Kérlek olvasd el ezt a bejegyzést és jelezz vissza, hogy szeretnél-e szerepelni a Külföldön élő magyarok bloglistáján. Köszönöm!
    http://tinkmara.freeblog.hu/archives/2010/05/17/KEM-lista/

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin