10/15/2010

Vakáció képekben és szavakban 4. - A hazatérés

Beszámoló első, második és harmadik része.
A Yosemite Nemzeti Parkban kocsikáztunk, láttunk medvét, csodálatos őszi színeket, minden szuper volt. Úgy döntöttünk, elkezdünk a keleti kijárat felé menni, át a Tioga hágón (3031 m).  Gyönyörű sötét felhők gyülekeztek majd megjelentek az első esőcseppek a szélvédőn. Isteni friss levegő volt. Aztán szakadni kezdett.

10/06/2010

Vakáció képekben és szavakban 3.

Miután eldöntöttük, hogy szépen elindulunk délnek és átvágunk Yosemitébe, kényelmesen befészkeltük magunkat az ülésbe és felkészültünk a melegre. De nem volt vészes. Kényelmes tempóban egész nap mentünk, mígnem éjfélre elértük a Yosemite Nemzeti Park bejáratát. Ott közvetlen a bejárat mellett félrehúztunk és lepihentünk. Reggel, miután kinyitottuk a csipánkat az "Éjszakai parkolás tilos" táblával találtuk magunkat szembe :) Hmm, most már mindegy... :)

10/05/2010

Vakáció képekben és szavakban 2.

Előzmények itt...
Gyönyörű szerpentineken mentünk továbbra is a parton. Itt már szuper volt az idő is, kellemes 20-25 fok, friss, sós levegő.

Hát ezen az úton esett meg, hogy egyszercsak egy fiatal őzikét látok az árokban feküdni...

Vakáció képekben és szavakban

Ma van az utolsó napja a vakációmnak. Nagyon gyorsan eltelt. Hat nap kirándulás, egy utána regenerálódás mosás, pakolás, tegnap egész nap fényképválogatás és semmittevés, ma a maradék intézése (szemüveg felvétele, vásárlás, stb). Hol is kedjem? A kempingezés fantasztikus volt bár a vége kicsit... nagyon... túlságosan is kalandosra sikeredett.


9/23/2010

Nyári Karácsony, vacsora és fotósarok

Szóval mivel nagyon lusta blogoló vagyok, nem friss a hír, ami méginkább ledöbbentően hathat: karácsonyi vásár van. 3 hete történt, azaz szeptember leges legelején, hogy a kocsiban ezerrel ment a légkondi (38 fok volt kint), belépek az üzletbe és ez a látvány fogad:

9/10/2010

Fotóalbum betekintő - minusz 20 kg :)

Wow. Nagyon nem szeretem, ha fényképeznek, de most, hogy látom mennyit fogytam, egész élvezem a dolgot. Nem mintha meg lennék elégedve magammal, attól még messze vagyok, legalabb 3-4 hónapnyira, de azért 20 kilóval kevesebbnek lenni elég jó érzés. Igaz, hogy nem kapkodtam el, mert kb 1 éve (2009 szeptemberében) kezdtem, de márciustól júliusig nem fogyóztam, és akkor kezdtem újra. És hát a hízás sem egyik napról a másikra történt. A lényeg a lényeg, 20 kilóval könnyebb vagyok.

8/31/2010

Fogyókúrás hülyeségek és tippek 2. rész

Helyzetjelentek :) 138.5 font, azaz 62.8 kg vagyok ma. Szuper! Bár az elmúlt hetekben volt néhány buktató, mint a mérleg is mutatja, szerencsésen túljutottam rajtuk. Szóval valamit jól csinálok. WOW, már majdnem 20 kilót adtam le szeptember óta. Most vagyok a rekord alacsony súlyomnál, 62 kilónál kevesebb soha sem voltam (azon kívül, mikor 12-13 éves koromban elértem, majd elhagytam azt). Óriási próbatétel ez nekem és nagyon jó érzés hallani a dícséreteket :)) Persze az elején én is beleestem mindenféle hülye hibába, de miután belemélyedtem a témába, elég jól kiokkosodtam, és hát lássuk be: működik. Csak nem szabad elhinni mindenféle okoskodó teóriát a módszerrel kapcsolatban, mert 90%-uk marhaság. Korábban már írtam a 6 óra után nem evésről és a villámdiétákról. Ma valami egészen másról gonodoltam szólni, hátha valaki elolvassa és segíthetek neki.

8/18/2010

Fogyókúrás hülyeségek és tippek 1. rész

Hmm, igazából nem akartam addig írni, amíg el nem érem a célom felét, de a múlt heti kis gyomorrakoncátlankodás nagyon nem jött jókor, jól sikerült kiéheztetnem a szervezetem, még mingig próbálok regenerálódni beépíteni, ami betegség alatt elveszett. A ma reggeli súlyom 64,6 kg. Azért a 69,4 kg kezdeti súlyomhoz képest nem rossz. 5 kg kész, még 5-8. De lehetne jobb is. Nekiálltam tornázni is, és forumozni és néha teljesen elkeseredek, hogy mekkora baromságokat helytelenségeket írnak, tanácsolnak emberek embertársaiknak.

8/07/2010

Fotóalbum betekintő - Duck Creek Village, UT

Kirandulni voltunk. Megint. :) Csak 1 napra. Szuperjó volt azt leszámítva, hogy most mozdulni is alig bírok, úgy leégett a vállam... Gyönyörű helyen voltunk. Jutában Utah-ban. Hogy miként bukkantam erre a tóra?

8/04/2010

Fogyókúrás helyzet-(és időjárás)jelentés

Végre enyhül az idő...

Na a viccet félretéve, még mindig tombol a nyár és a fogyókúrát meglehetősen megnehezíti a bezártság. Herótom (hogy ez a szó honnan jött?!) van a melegtől. 

7/28/2010

Párórás felüdülés a hegyekben

Már tényleg az idegeinkkel játszik az időjárás. 2 hete nem volt a hőmérséklet 32 fok alatt. Persze ezalatt az éjszakai hőmérsékletet értem, mert nappal még mindig 40-43 fok van. Idegörlő és fárasztó. Legalább egy kis hajnali friss fuvallat jöhetne, ehelyett minden reggel (5-kor), mikor indulok munkába fejbevág a fülledt hőség, ami az elmúlt napokban egy nagyon büdös, dohos szaggal párosul. Hogy miért? Mert néha, itt-ott esik az eső. És mivel fél éve nem esett, így a rengeteg porra ráeső minimális víz (ha esik, akkor is csak kb 2-3 percig) felveri a port és egy rettenetes, dohszerű szagot kreál. Undorító. Ráadásul a hónapok során útra tapadt olajjal is kisebb harcba keveredik... Ilyenkor nagyon hiányzik a friss esőszag. Szóval ma 4-kor felkeltünk és készülődtünk, hogy felmegyünk Mt. Charleston-ra. Egyszer csak halljuk, hogy szakad az eső. De mintha dézsából öntenék. Kicsit vajúdtunk, hogy induljunk-e, de mire eldöntöttük volna, el is állt, szóval bepattantunk a kocsiba, és usgyi :)) Az utak ilyenkor nagyon csúszósak, néha rosszabb, mint jeges úton vezetni. Annyira sok az olaj az aszfalton, mivel a víz nehezebb, az beül a recékbe, kihozza az olajat és az meg jó kenőanyag lévén megkeni az utakat, szóval not fun nem jó móka ilyenkor vezetni. De 1 km-en belül már szárazak is voltak az utak...

7/11/2010

Kalóriaszámlálás és monszún

Egyelőre 2,5 kg (5 font) ment le a 2 hét alatt, ez picivel több, mint a terv, de ezért nem panaszkodok :) Bár a méreckedés csak kedden lesz, azt hiszem elmondhatom, hogy so far so good, eddig minden oké :) Tegnap pl szuper napom volt... Reggel 7-től 8-ig kocogtam/gyalogoltam a futópadon, rohadtul megizzadtam, és 1-11-ig munkaban rohangáltam. 

7/08/2010

Fogyókúra és Bodybugg

Oké, kényes téma, de ez van. Fogyókúrázom. Mert kell. És egyedül nem megy. Vagyis biztos menne, ha elég erős lennék hozzá, de nem vagyok elég erős hozzá... Kell egy kis motíváció. És kaptam is egy kis motívációt. Úgy hívják: Bodybugg. Angliában Ki Fit néven lehet kapni. Mi az a bodybugg? Hmm... Segédeszköz. Fogyáshoz. De kezdem az elején. Tavaly (2009) szeptemberében ugye voltunk kirándulni Oregonban (lusta módon nem fejeztem be a beszámolót). És hát készítettünk 1500 képet kb, abból 2-n voltam én rajta. De az a kettő épp elegendő volt, hogy elájuljak magamon. Sose voltam vékony, de ez azért túlzás volt. Ráálltam a mérlegre és majdnem hanyattestem. 

Reggeli séta és mitől meleg a sivatag?

Tegnap és ma reggel hajnalban Oszival elmentunk sétálni. Nagyon "kellemes" 26 fok volt 5-kor. Félreértés ne essék, semmi bajom a 26 fokkal, csak akkor, ha az éppenséggel a nap leghűvösebb órájában van... Szóval elindulunk Oszival és mikor kiérünk a sarokra elkap egy hőhullám. Olyan volt, mintha egy hősugárzó lett volna bekapcsolva. Lenézek és ezt látom:

Csak úgy ömlött ki a hőség a csatornából (szerencsére szaga nem volt, a szárazság miatt nem is lehetne). Szóval szerintem ezért van olyan meleg itt, mert fűtenek. Titokban. A csatornarendszeren keresztül. Aztán mikor túltettem magam a döbbeneten, Oszival átmentünk az úton, hogy a csatornamentesen is meleg sivatagban szaladgálhasunk. Oszi. Én nem. Élvezte nagyon :)

6/25/2010

Michael Franti & Spearhead : Say Hey Music Video

Általában nem szeretem, ha videóval találkozok egy blogban, nem is szoktam megnézni, videót belinkelni, de ezt a számot imádom. Így legalább megmarad nekem is :) Nem kell keresgetnem, ha meg akarom hallgatni... JÓÓÓÓ HANGOSAN :))


6/16/2010

Danbománia

A cím mindent elmond. :)) Kis Dando az udvaron élvezte a hűvös hajnalt, és észrevette a sétányrózsa virágait. Odaállt, hogy megszagolgassa a sárga csodákat, mikor észrevette, hogy nincs orra!!!
Bárcsak lenne orrom

6/09/2010

Rekord meleg és szobafogság Danbóval

Rekord meleg alatt nem azt értem, hogy eddigi legmagasabb, hanem junius elejéhez képest a legmagasabb. Hát az volt. 111 F, azaz perzselő 45 Celsius fok. Bakker. Kicsit lehűl majd a hétvégére, úgy 35 fok körülire, 2 napra... aztán vissza a 40-hez. Nórmális??? Emiatt szobafogságon vagyok. Légkondi! A legjobb. EVER! (bocsi az angolért). Munkából hazajövet ezt a képet készítettem a kis szedremmel blackberrymmel.

6/03/2010

Ez is Las Vegas

Este 7 van. Látom, hogy mozognak a bokrok, fúj a szél odakint. Idebent megy a légkondi. Kilépek az udvarra és !"%!#$%#$%@%# !!! olyan, mintha valaki bekapcsolt volna egy bazi nagy hatalmas hajszárítót. Isten hozott, NYÁR, bár ne jöttél volna...

6/02/2010

Danbo kalandjai

Pár napja Danbot elvittuk autókereskedésbe, úgy gondoltuk, megérdemel egy kocsit, csak mert olyan cuki jó gyerek. Szóval reggel kimentem az udvarra és berendeztem a kereskedést... volt ám hiszti, mert sehogy sem akaródzott jól kinézni a kép, a beállítás, a háttér, a fények, semmi.... Csináltam vagy 30-40 képet és egyik sem volt jó. (Sajnos nincs érzékem a fotózáshoz, nincs hozzá szemem, viszont szeretem...) Aztán egy képre azt mondtam, most már elég, ez lesz és kész. Az udvarunk keletre néz, így a felkelő Napot próbáltam felhasználni. Végül Danbó nagynehezen kiválasztotta a Mercedest. 


5/31/2010

Sztárok Californiában - tengeri csillagok Jalama Beach-en

:) Hát persze, hogy nem a filmcsillagokról beszélek, hanem a szépséges tengeriekről, amiket életemben előszőr láttam és fogtam Jalama Beach-i kempingezésünk során. A dagállyal kijöttek a partra és ahogy a víz elkezdett visszahúzódni, ottragadtak. Reggeli sétánk során vagy 30-35 csillagot dobáltunk vissza az óceánba, remélhetőleg többtucatnyi életet mentve hősies cselekedetünkkel.


5/26/2010

Danbo - az új családtag

Ezer éve nem írtam megint. De hát nagyon elfoglalt új családtagunk beszoktatása. Az egész úgy kezdődött, hogy a Flickr-ön nézegettem képeket, mikoris megláttam egy kis figurát, ami egy Starbucks-os kávé felé nyúl és teljesen belezúgtam. Nem tudtam mi a figura, de és hát a címből kiderült, hogy ő bizony Danbo. Beírtam a tagek közé, és kijött egy csomó találat, jobbnál jobb, érdekesebbnélérdekesebb, ötletesebbnél-ötletesebb képeket találtam. Órákig csodáltam őket olvadozva. Addig-addig, míg teljes szerelem lett a dologból, és ráadásul G.-t is megbolondítottam, hogy ilyen aranyos, meg olyan aranyos, hogy ő is kezdte megkedvelni a dolgot. Na rögtön jött a mindenes boltban  az e-bay-en való keresgélés és meg is találtuk... 2 féle van, a normál méret és a Mini... árak? NEVETSÉGES... A Mini ( kb 8cm) 30 dollár, a nagy (kb 13 cm) 60-100 dollár... MI? Nem hiszem el. Teljesen összetört a szívem. Csak nem adok ki ilyen marhaságra 30 dollárt??? Hát nem vagyok megbolondulva... 

5/10/2010

Csobbanás -> eper + tejszín ...... káosz

Ki kellett próbálnom. Nem lettek tökéletesek a képek, de elsőre nem is rosszak. A Flickr-ön nézegettem képeket, és hát persze azok 1000x jobbak, mint az enyémek, de azért nem vagyok teljesen elkeseredve. A lényege tulajdonképpen az lenne, hogy a vaku erejét legyengítsük olyannyira, hogy ne legyen bemozdulás. Mert ha a vakut legyengítjük, akkor annak nem az ereje lesz kisebb (wattban), hanem rövidebb ideig villan. És ugye minél rövidebb ideig villan, annál jobban "meg lehet fagyasztani" a pillanatot, tehát annál kisebb a motion blur bemozdulás. Ha valaki tud angolul, itt egy nagyon jó oldal, ami leírja technikailag a dolgot és képekkel is illusztrálja. Szóval vettem tejszínt (a jó, zsíros fajtát), epret és berendeztem a stúdiót konyhát.

4/29/2010

Blogböngésző - Kisasztalra óraszámlap




Találtam egy jópofa felújítást. Egy kis kerek asztal lett fehérre festve és római számokkal dekorálva, nekem nagyon tetszik.  Itt az előtte kép:

És az utána:

4/26/2010

Fotóalbum betekintő - Volkswagen


Volkswagen, originally uploaded by butacska.
Vettünk egy játékautót, felhúzható, meg minden, akárhányszor ránézek, mindig mosolyoghatnékom támad és le akarom fényképezni.
A miénk 1987-es (ez a model 1963-as). Jópofa :)

4/23/2010

Blogböngésző - Kreatív faldekoráció nagy falfelületekre

Tudom, hogy nagyon lusta voltam mostanában, lehet, már el is vesztettem mindazokat, akik követtek :(( de azért reménykedek, hogy valaki érdekesnek fogja találni ezt a gyöngyszemet. Sokszor nehéz kitalálni, hogy miként dekoráljunk egy nagyobb falfelületet izlésesen és olcsón. A nagyobb képekért kisebb vagyont is elkérhetnek, polcok nem mindig illenek a helységbe. Erre lehet megoldás ez az ötlet.

4/22/2010

Fotóalbum betekintő - Kilátás


Beauty, originally uploaded by butacska.
A Kempingből tett rövid séta során készült ez a fotó. Fantasztikus a levegő, friss, tiszta, sós és a hullámok hangja szüntelen zenei aláfestést biztosít...

4/16/2010

Fotóalbum betekintő - Fukszia

Vettem egy fuksziát, nem bírtam ellenállni, mikor megláttam, azonnal fényképezhetnékem támadt. 

4/15/2010

A kutya etetéséről


Régebben írtam ezt a kis összefoglalót, nem tudom érdekel-e valakit, de hátha... :)
Kutyaetetésről...
Mit?
Az egyik legnehezebb kérdés. Itt, az Egyesült Államokban szinte lenézik azt, aki maradékot etet a kutyával. Magyarországon egyetlen kutyám nem volt, amelyik tápot evett volna egész életében. A maradék nagyon jó volt, és finom is. Változatos...Szóval óriási dilemmába sodort a marketing. Keresgéltem véleményeket, fórumokat, de ugyanúgy kétségek gyötörtek. Most végre elhatároztam magam, nem tudom, hogy ez a legjobb megoldás-e, de számomra annak tűnik, és ez elég...

4/13/2010

Blogböngésző - Kreatív faldekoráció sajátkezűleg

Találtam egy nagyon aranyos faldekor ötletet, elegáns, olcsó és nagyon úgy tűnik, hogy viszonylag egyszerű elkészíteni. Nekem nagyon tetszik. Az alapja 2 festővászon. Viszonylag elfogadható áron lehet itt kapni ($7). Aztán el kell dönteni, hogy milyen mintát szeretnénk rá. Brooke a Pottery Barn-tól vásárolt anyagról másolta le a motívumot, amiből függönyt és ágytakarót is készített.

3/16/2010

Tavasz

Itt a tavasz, örülök is neki, meg nagyon nem is. Az őszt és a telet jobban szeretem, mert szebb az idő, ma már 22 fok volt, hét közepére 27 lesz. Jön a meleg... 

De legalább hoz valami szépet is... virágokat. :)


Élvezzük amíg lehet.

Virágzó cseresznye

Az udvarunkban...

3/09/2010

Fotóalbum betekintő - Tanulás




Beszereztem egy könyvet, a címe:
Light: Science and Magic: An Introduction to Photographic Lighting

Fantasztikus könyv. Azt magyarázza, hogy miként ismerhetjük fel és miként használhatjuk a különböző felületekre ható fényeket. Mi a különbség ha egy erős pontfényünk van, vagy ha egy nagy felületről szóródik a fény. Még teljesen steril fizikai tudással is szépen értegetem meg a dolgokat. Vannak benne nagyon jó illusztrációk a különböző esetekre és hát próbálgattam megvalósítani, reprodukálni képeket a különböző beállításokra. Poharat próbáltam fényképezni, mert az az első anyag, amit megemlít a könyv. Az üveg ugye átereszt nagyon sok fényt, de nem mindet (ha mindet áteresztené, akkor teljesen láthatatlan lenne), vissza is ver jónéhány sugarat, és mivel a visszaverőképessége nagyon nagy, csillogást okoz. Emiatt nem egy pontszerű erős fénnyel világítjuk meg, hanem egy szoft, nagy felületen eloszlatott fényforrással. Nomármost én ezt kombináltam a háttérről visszaverődő megvilágítással. Célom az volt, hogy sikerüljön egy teljesen fehér és egy teljesen fekete háttért létrehoznom. Ilyen lett a fehér:






Hmm, most nézem, hogy az alját levághattam volna egészen a talpig... na mindegy, most már ilyen marad... :) Szóval a pohárban pirosfestékes víz van. A pohár mögött egy újonnan beszerzett szoftbox, amiben egy studióvaku.  Jobból és balról egyegy fekete felületű akármi (jobbról textil balról papír) adja a fekete körvonalat a pohárnak és a folyadéknak. A pohár alatt pedig egy szép, nagyobb darabocska, újonnan vett üveglap. Vigyáznom kellett, hogy ne égjen be a pohár képe, ugyanakkor a teljesen fehér háttér overexponálásból abból adódik, hogy igenis beég a háttér... szóval lecsökkentettem teljesen a vaku erejét, kicsit hátrébb vittem a szoftboxot és fényképezgettem.

Ezek után jöhetett a fekete háttér, Az egész beállításomon annyit változtattam, hogy a hátteret közelebb húztam a pohárhoz, majd egy fekete papírdarabot (ami majdnem akkora volt, mint maga a pohár) betettem mögé. Így:

Élőben nem is láttam, hogy milyen koszos a pohár, pedig csak gumikesztyűben tapogattam és azt hittem jól megpucoltam.... hát nem...
Na de a végeredmény nem lett rossz... Kicsit más szögből fényképeztem...:

Még egy:
A lényeg itt, hogy a fény megkerüli a fekete lapot és egy világos körvonallal definiálja a pohár oldalait. A képeket utószerkesztésben kivégtam, és az egyikben volt egy pici csillogásom az üvegpal szélén, pici piros pöttyök, azt kiretusáltam, mást nem változtattam. :)

3/01/2010

G. blogja

G. tegnap blogolni kezdett :)) Hehe. Reményeink szerint tudunk majd segíteni azoknak, akik errefelé utaznak. Nemzeti Parkokat szeretnénk bemutatni, időről időre emberek kérnek tanácsot körútakkal kapcsolatban, miként érdemes menni, milyen útvonalon, mit lehet kihagyni, mit nem stb. Szertnénk leírni tippeket autóbérléshez, vezetési szabályokat, szálláslehetőségeket, esetleg időjárási viszonyokat adott időszakra pl hogy kib nagyon meleg van a sivatagban nyáron.  Hajrá Szivem :)


2/23/2010

Fotóalbum betekintő - Játék a fényekkel

Ahhhhh, tudom. Silány blogoló voltam eddig idén az elmúlt héten. Nincs mentség. Valahogy nem bírok ráhangolódni.... lehet, hogy azért, mert fogyókúrázom, vagy mert a házat nincs kedvem dekorálni, mert ki tudja meddig leszünk itt, vagy épp nincs ötletem, ha meg van, akkor nincs kedvem elkészíteni, vagy nincs hozzá anyagom, vagy.... na mindegy. Egy lusta dög vagyok és kész. 

Na de ma... ma másik hobbimnak hódoltam. Fotóztam. Ohh és kivételesen meg is vagyok elégedve az eredménnyel. :)) Új dolgot tanultam a fényvisszaverődéses megvilágításról. A dolog lényege, hogy folyadék  (vagy egyéb áttetsző anyag) fényképezésnél a fényt a tárgy hátulról kapja. Nevezetesen a fehér háttérről visszaverődő fény világítja meg a tárgyat. Hát ez így néz ki az életben:


Ha előlről világítjuk meg a tárgyat, akkor így néz ki a kép:
Lehet látni a vakut, nem szép a visszaverődés az üvegen, matt a szín stb.
Ha ugyanezt a beállítást a visszavert fénnyel örökítjük meg, akkor ezt kapjuk... mintha életre kelne a kép:
Hát nem sokkal szebb?
Játék a fényekkel és a színekkel:

Na és itt vannak a kedvenceim. A vodkás képek. Olyan szépek, élesek lettek, általában nem vagyok megelégedve a képekkel, amiket készítek, de ezek most nagyon tetszenek:









Hát ennyi lenne. Holnap valószínüleg egész nap másnaposak leszünk, mert hát kiönteni mégsem volt szívem a piát... Fotózás után buliiiii.... 
Na, csak viccelek, természetesen víz van a poharakban. :)

2/01/2010

Fotóalbum betekintő - Madárlesen az udvaron és irány a Goodwill

Csak bekukkantok, hogy elújságoljam, még élek, meg minden, tegnap madárlesen voltunk az udvaron, valami fantasztikus időnk volt. Pakolásztunk, megnyírbáltam pár gazt bokrocskát, legyorsmosóztam a betont és fényképeztünk vendégeket. már 3 kolibri van, mindegyik jön rendszeresen és mikor épp egyszerre érnek oda az etetőhöz, akkor hatalmas légicsatákat folytatnak. Nagyon mókásak. Néha szembeállnak velünk és 30cm-ről néznek a szemünkbe, hehe :) Marha aranyosak. Korábban már említettem Arti(Csókát), KisCsóka elsőszámú udvarlóját. Nos G.-vel fotózgattunk és neki sikerült jónéhány fantasztikus eléggé elfogadható képet összehozni...
Ez Arti:
Meg ez is Arti:
Meg ez:

És pár napja egy új jövevény csatlakozott a bandához. Réz (Csóka) vagyis Rézike. Hímnemű a drágánk és gyönyörű rézszínű folt van a nyakán:

Most pedig a 2 napos döglődés pihenés után ideje valamit csinálni is.  
Terv: Mt. Charleston, Goodwill, és fish and Chips.
Kezdhetjük :) Indulás:)

1/26/2010

Fotóalbum betekintő - Tél és Kis Csóka megint

A Las Vegas völgyet körülvevő hegyek egy kiadós eső után.

Üzemel a felhőgyár:

Arizona Highway 8

Oszi boldog

És Kis Csókáról sikerült egy kicsit közelebbi képet készítenem. Nagyon aranyos kismadár, teljesen beköltözött. Van egy barátja már, Arti(csóka), olyanokat harcolnak, hogy csak na :) Artit még nem sikerült lefotóznom, ő sokkat félénkebb, mint Kis Csóka. De ami késik, nem múlik.
Ezen a képen kilóg Kis Csóka nyelve:

Reggeli:

1/17/2010

DIY - Kreatív dekoráció falra sajátkezűleg

A neten találtam az inspiráló ötletet ehhez a faldekorációhoz. Igazából többen is elkészítették már, az eredeti ötlet egy lakberendezési üzlet magazinjából származik: a Ballard Designs meglehetősen elegáns és drága faldekorjai közül többen is kiszúrták maguknak. A vendégszobában már nagyon hiányzott valami a falra, és erre jutott a választás.


Van aki festővásznat használt, volt aki fát. Én az olcsóbb a tartósabb megoldást választottam és egy 12 dolláros 1 cm vastag farostlemezt vágattam fel kismillió darabra. 9 darab 30x30 cm-es négyzetet kiválasztottam:

A széle elég csúnya volt, így fagittel kikentem a szélét, majd csiszolóvászonnal lejavítottam az egyenletlenségeket:
 

A Michael's hobbiüzletben vásároltam ($6) egy csomó fekete/fehér/szürke papírt, majd G.-vel nagyjából kiválogattuk a mindkettőnknek tetszőket:

A Home Depot-ban vettem egy 3 dolláros mintafestéket, úgy gondoltam a szürke pont jó lesz a szélekre, így ezt a színt sikerült kikevertetnem:

Lefestettem az összes lapnak a szélét, majd a közepét is...

Ezek után méretre kellett vágnom a papírokat... ez a rész marhára kikészített nagy körültekintést igényelt:

A korábban már használt Mod Podge ragasztót használtam a papírok fára való rögzítéséhez:
 

Hagytam őket száradni, majd duplaoldalú ragasztóval tettem fel a falta őket G. , a lézer vímérték és Oszi segítségével. A négy sarokba tettem egy-egy 2x2 cm-es darabkát a ragasztószalagból, és az tartja a fákat.



Blog Widget by LinkWithin