8/18/2010

Fogyókúrás hülyeségek és tippek 1. rész

Hmm, igazából nem akartam addig írni, amíg el nem érem a célom felét, de a múlt heti kis gyomorrakoncátlankodás nagyon nem jött jókor, jól sikerült kiéheztetnem a szervezetem, még mingig próbálok regenerálódni beépíteni, ami betegség alatt elveszett. A ma reggeli súlyom 64,6 kg. Azért a 69,4 kg kezdeti súlyomhoz képest nem rossz. 5 kg kész, még 5-8. De lehetne jobb is. Nekiálltam tornázni is, és forumozni és néha teljesen elkeseredek, hogy mekkora baromságokat helytelenségeket írnak, tanácsolnak emberek embertársaiknak.
Persze ez nem 100%-ban az ő hibájuk, hanem a sok igenokos internetes lapnap, a cikkeknek, amiket abszolút nem hozzáértő, tapasztalatlan szerkesztők, újságírók  ahhh, mingyárt kiugranak a betűk a billentyűzetemen egyének publikálnak mindenféle felelősségtudat nélkül. Hülyeségek... Tévhitek...
Este 6 után már ne együnk...: na ez az egyik legnépszerűbb... Még én is beleestem a csapdájába, de a szervezetem és egy kis utánajárás sikeresen észheztérített. Igenis lehet enni 6 után. A szervezet nem fogja attól jobban beépíteni a táplálékot, hogy este visszük be.  Sőt... ha este 6 után nem eszünk és reggel 6-kor felkelünk (és tegyük fel, hogy azonnal reggelizünk), akkor 12 órán keresztül a szervezet nem kapott tápanyagot. 12 óán át. Fél nap. Éhezett... várta, hogy kap, nem jött a fűtőanyag. Mit csinál? Elveszi a szervezettől... mi a legkönnyebben hasznosítható üzemanyag? Nem, nem a zsír. Bizony, az izom. Tehát lebont izmot. Reggel jön végre a felmentősereg, valami jó kis könnyen raktározható cukor formájában. Vércukorszint megugrik, jön a megmentő: inzulinszint hirtelen az egekbe hág, elkezdi a cukrot az izmokba tunkolni, de az izomnak nem kell a cukor (annak fehérje kell). Leáll a zsírégetés és beindul a zsírraktározás (végre kaja van, meg kell ragadni a lehetőséget). Mindezek után a vércukorszint az inzulin nagyon alapos munkája során a béka segge... a béka valaga... a béka popója alá kerül és csodálkozhatunk, hogy miért vagyunk fáradtak és éhesek... Ésss mi is történt a zsírrégetéssel? Leállt. Mi marad? IZOM. Éhes a szervezet, alacsony az energiaszint, elkezdi égetni az izmot. Na de a probléma csak fokozódik, mert az izom nagyon gazdaságtalan energiaforrás. Az energiaértéke töredéke a zsírénak... Szóval jó sok izmot fog elégetni. Arra pedig szükségünk van, ha nem akarunk löttyedtek lenni. Az izom feszes, kemény, a zsír puha, laza, lötty.
Helyette: szervezetünknek folyamatosan szolgáltassunk energiaforrást. 3-4 óránként együnk valamit.
Reggel, rögtön felkelés után együnk valamit, ne toljuk el a reggelit a tízóraira (ebben borzalmas vagyok, nekem is meg kell végre tanulnom), a legjobb a nehezebben lebontható (vércukorszintet nem drasztikusan növelő) szénhidrát, zabpehely például. Műzli egy másik lehetőség, csak ne a kis édes csokigolyókat válasszuk, hanem olyat, amiben van rost és nagyon kevés hozzáadott cukor. Gyümölcsöt is ehetünk, olyat, amiben nem túl magas a cukortartalom (ne szőlő legyen pl) és párosítsuk egy kis adag fehérjével (joghurt, tej stb) vagy zsiradékkal (mogyoróvaj). Szuper vitaminforrás és kezdés a szervezetnek. Fehérjék is jók reggelinek. Tojás. Az egyik legkedveltebb választás. Csak ne együnk túl sok sárgáját. Ehetünk akár 4-6 fehérjét is, de a sárgájával vigyázni kell... Persze ehetünk 1-2-t, ha belefér a napi kalóriamennyiségünkbe. Nagyon sok benne a jó dolog, de a rossz is (zsír: kalória és koleszterin). Joghurt, túrókészítmények is mehetnek, és ha valakinek gondja van a szilárd reggeli letuszkolásával, akkor egy fehérjeitalt is be lehet dobni. Mmmmm. Olyat válasszunk, ami 100% (de legalábbis nagyon magas százalékban) savófehérje, nincs benne túl sok hozzáaddott anyag. Nagyon egészséges fehérjebomba és a vaníliás olllyan finom. Ha van bőven fogyasztható kalóriánk, akkor tejjel, ha nincs, akkor sovány tejjel vagy vízzel készítsük el. Mmmm. Mingyárt iszok egyet vacsira... bakker nem maradt annyi kalóriám mára, asszem ezt most ki kell hagyjam... de ügyi vagyok, hogy meg tudom állni :) Na erről asszem ennyit.

Mai reggeli: 422 kalória. 1 egész tojás, 3 fehérje, 8 deka hagyma, fél kávéskanál oliva olaj a sütéshez. 1 muffin pirítva, 10 koktél paradicsom, avokádó, retek, 1 macisajt.

Villámdiéták: nem hiszem el, hogy emberek még mindig bedőlnek az ilyen marhaságoknak. Villámdiéta... Nagyon fel tud bosszantani a téma. És az internetes női magazinok (meg mondjuk a papírmagazinok is) mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül lehozzák a butaságokat. De hát azért, mert van rá kereslet. Fogyjon 5 kg-ot 2 hét alatt... Nórmális? Hát 2 hét alatt jött fel az az 5 kg? Itt van egy ilyen marhaság. És a bécsi táplálkozástudományi intézet javasolja, mi? !%/+!!+"@#%@ Követni kell egy diétát, ami alatt semmi más nem történik, mint a szervezetet jól kiéheztetjük, elveszítünk 5kg izmot, amit a diéta befejeztével (az ígéreteknek ellentmondva) zsírpárnaként széppen visszaépítünk. Mindig ez van. Miért nem fogják fel emberek, hogy ez nem így működik. Mondjuk jól hangzik. És lehet, hogy 100 emberből 2-nek sikerül megtartani az eredményt és kiépíteni az izomzatot... Nekem 1 hónapomba került leadni az 5kg-ot... 2 hét alatt is lehet... hmm.. nagyon csábító..  (kösz, de én inkább eszek resztelt májat vacsira, mint ma, és eltart 5 hétig az 5 kg...) És képesek leírni, hogy az ember egyen meg reggelire 2dl tejeskávét sovány tejjel és 1 zsömlével (200 kalória) ebédre 1 főtt tojást, 1 paradicsomot és 1 bögrényi salátát, ami kb 5 dkg. Bakker ember, ez nincs 100 kalória! Ebédre! És vacsorára 10 dkg sonkát 1 bögre salátával (150-250 kalória, a sonkától függően) Ez MAX 550 kalória. Olyan butaság :( de hát persze nem tudok tenni ellene semmit, csak itt bosszankodok rajta. Egy átlagos nő, ha csak az ágyban fekszik, akkor eléget vagy 1500 kalóriát. Ebben nincs benne semmi mozgás. Már az 1200 kalóriás fogyókúrák húzósak... 
Helyette: próbáljuk meg kiszámítani, hogy mennyi az alapanyagcseréből eredő kalóriaszükségletünk és azon felül a mozgáshoz felhasznált kalóriákat. Napi 1000 kalóriával együnk kevesebbet heti 1 kg fogyáshoz, napi 500 kalóriával, ha hetente fél kilótól szeretnénk megszabadulni. Ennél gyorsabb fogyókúra ahhoz vezet, hogy az izom eltűnik, a zsír pedig megmarad, a bőr nem tud visszahúzódni. Ilyenek lesznek:
Vonzó, igaz? NEM!
Ha valaki komolyan veszi a fogyókúrát, akkor az csak akkor lesz sikeres, ha az elhatározás nem egy éhezéses hétre szól, hanem egy egész életre. Bizony, itt a közhely, ami sajnos igaz: életmódváltás. Anélkül nem megy. Lehetünk bármilyen kemények az alatt az 1-2 hét alatt, ha sikerül is leadnunk pár kilót, az nem zsír lesz, és amint a szervezetnek lehetősége van rá, ami annyit jelent, hogy amint abbahagyjuk a buta diétát és elkezdünk jobbesetben enni, rosszabban zabálni, azonnal beépíti, mint zsír, haha, de ügyesek is vagyunk, mi?!
Helyette: együnk mindent, de mértékkel. Én persze kényelemből elhagytam bizonyos ételeket, mert borzasztóan megdobta a kalóriákat. Inkább nem eszem azokat (sok amúgy is egészségtelen) és eszek többet olyanból, amiből tudok rendes mennyiséget enni. Amit nem eszünk már, vagy csak nagyon keveset: virsli (néhanapján csinálok egy paprikáskrumplit, abba teszek 1 párat felkarikázva), tojássárgája (fentebb már említettem), majonéz, salátaöntetek, természetesen kolbász és társai (régen 2-4 szálat tettem a rakott krumpliba, most felet...), kenyér (english muffint eszünk helyette), gyümölcsleveket (csak vizet, teát, tejet és kávét iszunk), tejből ahh nem ittam egy jó pofa tejet jó ideje, pedig már a teljes tejről is lemondtam, csak 2%-osat iszunk... azt is főleg a reggeli műzlihez vagy a fehérje shake-hez. Főzelékeket nem készítek, inkább levest. Pizza, pont ma beszéltünk róla, hogy nem is kívánjuk már a pizzát... Az olajat nagyon visszafogtam. Mindent mérek, pörihez max fél evőkanálnyi olaj, rántottához fél teáskanál, serpenyőben sültekhez szintén minimális. Nem eszünk semmi olajban sültet (rántott hús, bundás kenyér, fasírozott, lángos, stb). Egyelőre nem fér bele a kalóriakeretbe. De ha nagyon megkívánnánk (egyelőre nem), akkor max megcsinálom és lemozogjuk, bármilyen nehéz is lesz :). Sört sem iszunk. Néha vörösbort (minimális mennyiégben, mert az alkohol teli van kalóriával). Mindenféle készétel, mikrózható étel, gyorskaja lekerült az étlapról. Kompótok is, csak friss gyümölcsöt eszünk. Ha nincs itthon, nem vágyunk rá annyira. Régen lenyomtunk fejenként egy tábla csokit... 2 hónapja érintetlen 2 tábla csoki a hűtőben :) Ha megkenjük a muffint valamivel (habosított vajjal pl - margarint soha!), akor azt is lemérjük,  és hozzáadjuk a kalóriaadagunkhoz. Chipset is eszünk néha, kiszámoljuk az adagot, kitesszük egy kistányérra és megesszük, nem csak úgy a zacsiból csipegetünk... stb. Lehetne még sorolni, de most abbahagyom. Folyt. köv.



7 megjegyzés:

  1. Nagyon bátorító ilyeneket olvasni. Én is fogyón, ugyanazzal a hozzáállással, amit itt olvasok. Eszem, de mértékkel. Kizártam dolgokat és próbálnék mozogni (csak most fáj a térdem).
    Mindenképp, nagyon segít kitartani, ha olvasom, hogy másnak sikerült.
    Na de a reggeli - az nekem nem megy reggel munka előtt, nincs annyi időm, hogy képes legyek magamhoz térni és enni...
    Utálok korán kelni :o(((

    VálaszTörlés
  2. Marcsi:-D Annyira jól összefoglaltad!
    Sajna az emberek befolyásolhatóak a sok marhasággal, mert mindent azonnal akarnak. Én is mindent azonnal akarok, de asszem azért van az agyam, hogy használjam és ne kárt okozzak magamnak.:-) De van akinek egyszerűbb elhinni, ha bevesz egy kapszulát, vagy nem eszik csak 500 kalóriát egy nap, akkor majd lefogy. Jah..! Én is kipróbáltam a képosztaleves diétát..és híztam fél kilót egy hét alatt.Pfff!:(
    Utána kezdtem el használni az agyam..:-D :P
    Az 1200 nekem most pont optimális..de még sokszor bűnözöm, főleg hétvégén, de mindjárt vége a nyárnak és akkor se fagyi, se sör.:-(

    VálaszTörlés
  3. Annamari, vigyazz nagyon a terdedre. Fajo terddel (lábbal) nagyon nehéz megfelelő kalóriát összeszedni. G-nek sokat fáj a bokája, viszont úgy vesszük észre, hogy egyre kevesebbet, mióra fogyott. A labdan ülve ugralas nagyon jó, viszonylag kíméli az izületeket, mégis éget elég jól kalóriát, ha az ember jól csinálja, nem csak rugózgat kicsit, hanem komolyan mozog. G. néha elugrál 2 órát, ami akár 7-900 kalória is lehet neki a bugg szerint.

    Nikol, ezért fogadható el az 1200 kaloriás dieta, mert lehet bűnözni. :) Én is csináltam az 1200 kalóriát, (ha tornaztam, akkor ehhez mindig adtam pluszt - 2-400-at) Meg lehet csinálni az 1200-at. De néha kell egy kis szünetet adni a szervezetnek, és kielégíteni bizonyos ízek utáni vágyát. Ha nem iszol majd sört és fagyit sem eszel, akkor az nagyon sokat fog szamitani, és ha rendesen betartod, akkor néha valami finomság csak belefér majd. Nagyon ügyes vagy Nikol, csak így tovább :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jókat írtál :)

    Este 6 után nem enni? A szervezetem sikolt a kajáért, csak akkor tudnám megtenni, ha 8-kor már durmolnék...de sajnos éjfél előtt nem jutok ágyba, így mindig eszem vacsit. Rájöttem nem érdemes húzni, mikor megéhezem 7 körül, akkor valami apróságot, kis gyümölcs, vagy 1 teljeskiőrlésű kenyérszeletke valamivel, nem sok, de kell, mert különben megfájdul a fejem és kiborulok és este és sokkal később eszek. Nem éri meg.

    Villámdiéta, muhhahha :D Elképesztő tényleg hogy ezt beveszik. :) Nekem még az is tetszik, mikor azt mondják, hogy de hát semmi erőfeszítésbe nem kerül. A túrót. Igenis figyelni kell, átgondolni, és mozogni is mellé.

    Sokat beszlétem már erről, annak ellenére hogy mindezeket tudom, és figyelek amennyire tőlem telik, nekem nem működik a fogyókúra..de legalább edzett vagyok :D

    Neked kitartást, ügyes vagy. :). :)

    VálaszTörlés
  5. Na én csak most találtam ide megint, de mélységesen egyetértek veled és a felháborodásoddal :) És köszönöm megint a részleteket is, sokat segít a jó példa.

    VálaszTörlés
  6. Én is most keveredtem ide te teljes mértékkel egyetértek:)
    Én 30kg fogytam nem koplalással hanem életmódváltással eszek minden de mértékkel:)
    Csak sajnos sok a hitetlenkedő nem hiszik hogy másképp is lehet :)
    Üdv Erika

    VálaszTörlés
  7. Szia, most talaltam ra a blogodra. nagyon jokat irsz. en meg sose probaltam fogyokurazni, de most szeretnek leadni legalabb 3-4 kg-t. tobbet is, ha sikerul, de ennyivel mar megelegednek. jelenleg 62 vagyok es 165cm magas. (a nyaron felmentem 65-66-ra - Magyarorszagon - amit sikerult 1-1,5 honap alatt minden nehezseg nelkul az itteni koszttal leadni) nem gondolom magam kovernek, de nem vagyok hozzasokva ehhez a sulyhoz, mindig kb. 10-zel voltam kevesebb. szules utan leadtam mindent, de most visszamaszott ram egy csomo felesleg, (magamhoz viszonyitva) amit nem sikerul leadni. eljutottam arra a szakaszra, hogy hiaba eszek kevesebbet, mint korabban, tornazok, nem sokat, heti 2x, es minden nap lepcsozok, mindenhova gyalog jarok, ami napi 4-5 km-t jelent minimum, megse sikerul lejjebb menni, megalltam egy szinten. nem gondolom, hogy az lenne a baj, hogy sokat eszek, vagy nem mozgok, de valami biztos van, ami nem stimmel. korabban sem csinaltam maskepp, csak most mar nem vagyok 30 eves, hanem 40. sot, most sokkal kevesebb tesztat eszek, semmi kenyeret (nem igenylem, szoval nem onkinzas), tobb zoldseg es gyumolcs. rantott, olajos dolgokat sem csinalok, nem nassolok, sose voltam az a tipus. semmi vaj, vagy margarin, nem is vesszuk, csak olivaolajat hasznalok mindenhez. viszont kavezok. amolyan hig, amerikai kavet csinalok itthon. cukor nelkul, felzsiros tejjel. neha mezzel. nem iszok buborekos uditoket, csak vizet. vagy az iment emlitett kavet. szerinted mire kene jobban odafigyelnem? irhatsz pm-t is. etworld1 kukac yahoo pont com Koszi szepen! Gratulalok a szep munkaidhoz! ugyes vagy!

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin