9/10/2010

Fotóalbum betekintő - minusz 20 kg :)

Wow. Nagyon nem szeretem, ha fényképeznek, de most, hogy látom mennyit fogytam, egész élvezem a dolgot. Nem mintha meg lennék elégedve magammal, attól még messze vagyok, legalabb 3-4 hónapnyira, de azért 20 kilóval kevesebbnek lenni elég jó érzés. Igaz, hogy nem kapkodtam el, mert kb 1 éve (2009 szeptemberében) kezdtem, de márciustól júliusig nem fogyóztam, és akkor kezdtem újra. És hát a hízás sem egyik napról a másikra történt. A lényeg a lényeg, 20 kilóval könnyebb vagyok.

Szóval tegnap próbáltam pár képet készíteni, és persze nem vagyok teljesen megelégedve a végeredménnyel, azért felteszem ide őket. Először is több, mint egy órán keresztül vasaltam a hátteremet, hehe. 3méterszer 6 méter és kicsit bonyodalmas volt a vasalása :) Addig G. elvitte Oszi valagát megböketni parvó ellen. Szóval egymagam voltam, hurcoltam az állványt stb. De sikerült összerakni és a kivasalt rongyot ráhúzni. 
A hátteret először 2 Sony vakuval világítottam meg, magamat pedig a 2 stúdióvakuval, balra softbox, jobbra ernyő. Aztán az egy kicsit túl soknak bizonyult, viszont ha lejjebb vettem az erősségét, akkor meg nem villantotta el a Sony slave a vakukat. Szóval a fenes se érti az egészet, marha bonyolult ez a dolog. Na de végül csak elvillantottunk pár képet. Mivel fogyókúrázok, beteszek egypár előtte képet, úgy hatásosabb :) 
Előtte:


Nagyon remélem, hogy ezek a képek még nem az utána képek :)):
 Most:

Oszival:


Szóval ezek lettek. Sajnos nem kísérleteztem eleget azzal, hogy kitaláljam, hogy miként lehetne eltünkteni a labam alatti gyűrődéseket. Mert attól tartok, ha bevillantom egy vakuval, akkor beégeti a lábam is. Hmm. Majd megpróbálom még :) Ráadásul olyan fehér vagyok, mint a mentőautó, ami igazából szégyen, merthogy itt 320 napot süt a Nap évente, de hát a nyáron a szobafogság miatt a Nap nemnagyon ért. Nem mentem ki az udvarra, sehova... Szóval a fehéregyensúllyal próbáltam kicsit vacilálni, hogy legyen kis színem. De a legjobb megoldás a fekete-fehér :)) Azon látni a legkevésbbé... Szóval ez van. :)

14 megjegyzés:

  1. Gratulálok :) Nagyon látványos, de az eddigi bejegyzéseből látszik, hogy meg is dolgoztál érte. Mi a cél? (és úgy megkérdezném, mennyi idős vagy, de azt nem illik. Amúgy csak azért, mert az "előtte" képek sztem korban is rátesznek +5-10 évet)

    VálaszTörlés
  2. Szia Manka :) koszi :) igyekszem...
    31 leszek oktoberben
    Erdekes modon nem szenvedek ugy, mint az elejen, a valtas sokkal nehezebb volt. Most, hogy mar hozzaszoktunk bizonyos dolgokhoz, ,meg persze az, hogy mindketten csibaljuk jelentosen megkonnyiti a dolgokat :))

    VálaszTörlés
  3. Marcsi,
    nagyon is látványos a fogyás és tényleg az a jó, hogy nincs elkapkodva.
    A megszokott életmódról való váltás mindig nehezebb, de ha egyszer megvan, akkor azt bírja tartani az ember.
    Valami ilyesmiért vagyok én is eltűnve. 3 év után vissza kellett mennem dolgozni. el voltam szokva tőle és még mindig az átállás időszakában vagyok. ;-)

    jó látni, hogy kitartó vagy és SZUPERÜL nézel ki.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, nagyon csinos vagy!!! :-)

    VálaszTörlés
  5. Gratula és további hajrá :))

    VálaszTörlés
  6. Húúúú Marcsi!!!!
    Fantasztikusan nézel ki!!!!:-D
    Kit érdekel a gyűrődés?! Te vagy a lényeg a képeken!;-) Beleadtál apait-anyait, de megérte! A képek a bizonyíték! Jaaaj de szeretnék már én is itt tartani! Megint erőt adtál! Köszönöm!:-)

    VálaszTörlés
  7. koszonom Alma es Cicvarek;)
    Nikol, koszi neked is, te hogy allsz? Multkor beneztem hozzad, de akkor nem volt uj bejegyzesed, most meg rohanok dolgozni. Orulok, hogy az eredmenyem motival, engem is motival valakinek a sikere, es ha kitartasz, te is motivalni fogsz valakit, szoval hajra :))
    Hajnoca, bizony, nem konnyu valtani, de megmondom oszinten, ha a valtas megvan, akkor mar nem rossz. Nekem meg mindnig a mozgassal vannak gondjaim, hajlamos vagyok elbliccelni, a kaja mar teljesen megszokott, hogy nem eszunk semmi szemet kajat es igy a kaloria is nehezebben gyulik>> tobbet ehetunk :)
    Sok sikert az atallashoz, Bo hogy birja az ovit?

    VálaszTörlés
  8. Már elkezdtem írni egy postot, de még nem fejeztem be..talán ma felrakom..Kerek 78 kiló vagyok. Az alakomon már nagyon lászik a változás. Én 176 cm vagyok, úgyhogy emiatt nem tűnök kövérnek. Készültek rólam is képek a múlthéten, majd felteszem őket. Azokban a képekben már a régi önmagam látom. Csodálatos az emberi szervezet! Produkál csúnya dolgokat, de sokszor nem is gondolnánk, hogy azokat milyen kis apróság okozza. Újra élek!:-) És nem sokára megint vékony leszek!:-D
    Kaptam én is e-maileket cushing gyanusoktól, hogy mennyire jó,h írom a blogom, mert ők is erőt kapnak tőle! Jó érzés!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon ügyes vagy, tényleg nagyon jól nézel ki, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  10. Hali Marcsi!
    Nagyon komoly a kép rólad, igazi mestermű!
    Amúgy meg K.RV. jól is nézel ki.. azért szo mi szo tényleg más vagy. örülök neked.... ezer millio puszi
    anett(iváncsics) ha nem tudnád :-))

    VálaszTörlés
  11. Szia Anettem, hat te meg hogy keveredtel ide?:))))
    Miujsag veled? Bakker ezer eve nem beszeltunk...
    koszonom a szep szavakat :)) Nagyon jol esik:)
    Puszika neked is:)

    VálaszTörlés
  12. Ugyes vagy.jol nezel ki es jo fotos vagy.A gyurodest en megtudom csinalni h ne latszodjon.

    VálaszTörlés
  13. Koszonom Lara, aranyos vagy, jol esik, amit irsz:)
    Hogy erted, hogy a gyurodest meg tudod csinalni? Photoshoppal, vagy vasloval? :) vegulis vettem egy ablak arnyekolot, feltekerheto muanyag (vinil) es azt teritettem le, ha megnezed itt. Szerintem eleg jo, csak egy picit latszik Oszi farka alatt, egy csikban, ahol meg volt torve picit. Sajnos photoshop-hoz nem ertek.

    VálaszTörlés
  14. gratulalok!!! nagyon eszre lehet venni a valtozast. szuperul nezel ki.

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin