10/05/2010

Vakáció képekben és szavakban 2.

Előzmények itt...
Gyönyörű szerpentineken mentünk továbbra is a parton. Itt már szuper volt az idő is, kellemes 20-25 fok, friss, sós levegő.

Hát ezen az úton esett meg, hogy egyszercsak egy fiatal őzikét látok az árokban feküdni...
Mondanom sem kell, teljesen bepánikoltam, G.-re ráparancsoltam, hogy menjen vissza. Bizony, ott feküdt, nézegetett körbe, de mikor meglátott minket, el akart menekülni, de nem tudott, mert a lábacskája megsérült. Na én teljesen kiborultam, hogy hogy képes valaki elütni a kis őzikét és otthagyni, stb. Telefon és térkép előkap, alig van térerő, mert ugye a világ végén vagyunk, legközelebbi település 20 mérföld. Először megpróbálam felhívni az autóklubot, hogy adjanak egy telefonszámot, amit fel tudok hívni, hogy jöjjenek ki a kis őzikéért. A gyenge térerő miatt nem hallották, amit mondok :( Interneten nagy lassan sikerült megnéznem az Animal Control telefonszámát, de hívhattam őket ezerszer hatszor, egyszer sem hallottak engem. :( Leintettem egy szembejövő kocsit, de neki sem volt térereje, mondtam neki, hogy lejjebb dolgoznak az úton, azokkal hivassa fel az Animal Controlt. Mondta, oké, de persze, hogy nem fogok megbízni egy idegenben, főleg ha egy kis őzike élete múlik rajta. Nem tudtunk mit tenni, el kellett indulnunk tovább. Figyeltem minden kis jelet, viadukt feletti hídnevet stb, hogy be tudjam azonosítani az őz helyét... (a harmadik bokor a negyedik jobbkanyar után mégsem járja). Vagy 10 mérföld után elhaladtunk egy állami park dolgozó mellett, megálltunk, mondtuk neki az őzikét, mondta ő is, hogy még vagy 10 mérföldön keresztül nincs térerő, de megy fel a városba, ott szól a vadőrnek. Mi is mentünk tovább és megálltunk a vadőr állomáshelyén. A srác már ott volt, mondta, hogy a vadőr hívja a CHP-t (California Highway Partol - útrendőrség). Ha gondolom felhívhatom őket én is, megadja a számukat. Fel is hívtam, mondtam nekik és csak akkor nyugodtam meg, mikor hallottam, hogy a diszpécser mondja a járőrkocsinak CB-n keresztül, amit én mondtam neki (hogy pontosan hol van az őz). Szóval végülis nagyon remélem, hogy minden rendben volt vele és vagy sikerül meggyógyítani, vagy ha nem, akkor legalább megszabadítják szegény párát a szenvedéseitől. Bár nagyon éber volt, nem hiszem, hogy volt belső sérülése, szóval remélem az előbbi :)
Folytattuk utunkat:



Dombok, erdők, óceán. Hmm, de szívesen laknék ott...

Az egész partszakasz tele volt ezzel a liliommal. Kertekben, árokpartján, mindenfelé épp virágzott:

Aranyos kis házak:

Kilátás az úrtól:

Pihenőhely:




Aztán egy kicsit beljebb kellett menni és élvezhettük újra a meleget. Ugyanis az 1-es út véget ért és 101-esként 20 mérfölddel beljebb haladt tovább.
Szétlőtt tábla:

Aztán láttuk ezt a hirdetőtáblát és gondoltuk megnézzük mi ez... Drive Through Tree:

Egy élő fa, aminek a törzsén keresztül lehet hajtani. a Volkswagennel ez egy kisebb kivívás, szinte kötelező kipróbálni, hogy átfér-e...

Hmmm... jelentem: átfért :)

Aztán újra kiértünk a partra és kerestünk egy újabb kempinget. Trinidad-ben aludtunk. Itt már kezdődtek a vörösfenyők...

A kemping:

Kilátás a kempingből:


Imádom a mohás csapokat :)

Tüzifa:

Másnap reggel haladtunk tovább északnak... Reggel legelésző szarvasokkal találkoztunk:



Crescent Cityt elérve megálltunk egy Starbucks-nál, kávézni letölteni a BB-ot és megnézni, hogy merre tovább. Fel akartunk menni Oregonba a Crater Lake-hez, de a meleg miatt úgy döntöttünk, hogy inkább visszafordulunk az óceánparton és átmegyünk Yosemitébe.

Persze mielőtt elindultunk, kerestünk egy éttermet és ettünk isteni finom fish and chipset rantott halacskát sültkrumplival:

Itt vettük:

A kikötőben ettük meg, néztük a halászhajókat, a sirályokat és a békésen úszkáló fókákat...

Mígnem elérkezett az ő ebédidejük is és el nem kezdtek vadászni, ott az orrunk előtt... Először az egyik elkapott egy halat:

Majd a másik egy sirályt vadászott le magának:
Hihetetlen volt.

Jóllakva indultunk vissza délnek egy nyugodt hazatérés reményéban... tévedtünk...
folyt. köv.



10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik nekem ez az útvonal. :) A végén majd beraksz egy térképet pontosan merre is mentetek?

    VálaszTörlés
  2. Megcsinaltam a terkepet, kettot is, de nem tudtam bemasolni ahogy szoktam. Nem jelenitette meg az utvonalat, csak a terkep volt lathato.
    Nem ertem mi lehet, de ha maskent nem megy, akkor kepkent teszem be.

    VálaszTörlés
  3. Ekkora fa nincs!! :-) Ti csaltok.
    Olyan hihetetlen dolgokat írsz/mutatsz, nekem nagyon tetszik. Úszkáló fókák, akik aztán vadásznak.
    A 38 fokot nem irigylem, a többit egy picit.

    VálaszTörlés
  4. koszonom Kriszti:) Nagyon orulok, hogy tetszik. :) Hihetetlen volt a vadaszo fokak latvanya, meg ahogy a siralyok tomegesen repultek enni az aldozatbol...

    marha jopofa a fenyo, foleg az tetszik, hogy elo farol van szo:) A Sequoia parkban van meg ennel nagyobb mamutfenyo is:) Fantasztikus erzes felpillantani rajuk, milyen oregek, mi mindenen keresztulmentek, kivagtak a torzsenek nagy reszet es eletben marad...

    szerencsere vege a nyarnak, nagyon hosszu volt. Meg hetvegen lesz 30 fok, aztan jon az osz vegre. koszonom, hogy bepillantottal

    VálaszTörlés
  5. Dejó volt így zárni a napomat. Köszönöm :))))

    VálaszTörlés
  6. Eureka mint a sorozat? :)

    Azt megneztem volna, mennyi hely van a VW es a fa kozott fenn...

    VálaszTörlés
  7. A tukroket bekellett hajtani es a CB antenna magneset lesodorta az alagut. :)

    VálaszTörlés
  8. Le... azt a hangot azert nem sirom vissza... lol

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörűek a képeid!Egyik csodásabb mint a másik.Nagyon szép helyeken jártatok.A kedvencem az amelyiken a köd kiúszik a partra.Használsz valami speci szűrőt az ilyen képeknél?Hihetetlenek!

    VálaszTörlés
  10. Szia Krisz, nagyon koszonom a hozzaszolast. Nem, nem hasznalok semmilyen szurot, csak egy sima UV szurovan a lencseimen, az is az olcsobb fajta leginkabb a lencse karcolas elleni vedelme erdekeben. Valoban soksok szep helyen jartunk es remelem meg megyunk is :)

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin