A szél kb. 50km/h-es órás sebességgel süvít kint, annyi mindent kellett volna ma csinálnom, inkább nem csináltam semmit :) Fényképezgettem. Találtam az egyik rendszeresen olvasott blogomban egy
érdekes effektet karácsonyfaégőkre, amit ki szerettem volna próbálni. G. segített a létrehozásában. Lényege, hogy a lencsére kell eszkábálni egy csövet, aminek a végén egy alakzatnyi lyuk van, ha a fények fókuszon kívulre kerülnek (elmosódottak lesznek), akkor az alakzat formáját veszik fel. ... Nos, mivel a fát már feldíszítettük, nem volt sok akadálya, hogy kipróbáljam. (Nem volt nagyon más választásom, mivel itt Hálaadás körül díszítik a fát - november utolsó csütörtökje - ahogy közeledik a Karácsony, az esélye annak, hogy finoman illatozó,
nem csontszáraz élő fenyőt találjon az ember, egyenesen arányosan csökken.) Így egy hete (15.-e óta) áll a fánk. Még iszik, és csak úgy ontja magából a fenyőillatot, remélem, még legalább pár napig kibírja. Nagyon jó ötlet ez a faitatás. Hetekkel meg lehet növelni az élettartamát a fáknak. Így az illatuk is sokkal tovább jó.
Na de visszatérve a fotózásra... eléggé meg vagyok velük elégedve szerintem marhajól sikerültek, nagyon büszke vagyok magamra :))
Itt van az elsők közül egy kép. Egy ajándékcsomag (G. ajándékát rejti magában). Háttérben a fa égői. Asztal zsákvászonnal leterítve és egy gömb. Állványról.
Aztán itt van ez: a fa. Ajádékokkal, mikulásvirággal (aminek a vonalkódja látszik, mert nem figyeltem rá)
És egy effektes kép. a lencsére a csillagos papír hogyishívjákkal, ami így néz ki:
Kicsit nagyon vinnyettál a kép, de nekem tetszik így is, sőt, mintha adna is a képhez... Hát nem jópofa a sok kis csillag?
A sokágúval (G. Utesó után szabadon) :)
És az abszolút favoritok kedvencek a végére... Oszkár. Ez a gyönyörűséges kis dög... olyan aranyos és közreműködő... (a folyó nyálát szerencsére nem lehet nagyon látni a képen, ami a kikészített jutalomfalat látványátol úgy indult meg, mintha egy csapot nyitottunk volna ki... hehe)
Még a mikulássapkát is elviselte...
Hát nem édes?!
És egy másik kedvenc. Süti meg kis doboz (a fényképezőgép szűrőinek az üres doboza) meg gyertyatartó gyertyával:
Ezzel kívánok nagyon boldog, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket mindenkinek!