Zümm, zümm, zümm...

Kis kihagyás után rávettem magam egy bejegyzésre, nem mintha bárki is olvasna, de azért csak illik magyarázkodni :) Ezzel meg is volnánk.
Nyár van, úgyhogy jobb is, hogy nem írtam, mert úgyis csak nyafognék, hogy már megint 40 fok van minden nap, elegem van a melegből stb. stb. Az alakformálást abbahagytam sajnos, viszont örömmel jegyzem meg, hogy nem híztam vissza. Jipííjájé. "Majmost" játszunk... majd most... Na de ez most nem téma. Hanem a zümik... Az egész úgy kezdődött, hogy délelőtt kutyaszart szedtem össze az udvarban...

Megyek a fa mellé, lehajolok és hallom, hogy zümmögnek a legyek a szaron... Nézem a kutyaszart, de nincs rajta légy... hmmm... Hallom őket, de nincsenek sehol. Felpillantok a fára, szemem átsiklik rajta, majd vissza is ugrik rá... Mi a fene baja van a fának, valami hatalmas tumor van rajta... Közelebb megyek a tumorhoz, nézem, és szinte még most is érzem, ahogy az idegek viszik az információt, majd az agytekervényeket szinte hallom, ahogy nyűvik, csűrik, csavarják, majd a fény kigyullad a szorgos munkájukat jutalmazva... MÉHRAJ. 

Szemem kitágul, kutyaszaros zacskót eldobom és a lehető legrosszabb dolgot teszem, amit az ember lánya ilyenkor tehet: elszaladok. Szerencsémre a raj nem érdeklődött irántam annyira, hogy utánam iramodjék, így épkézláb beértem. 

G. ugye nem volt itthon, így rögtön hívom, hogy "jajj most mi lesz", ráadásul vendégeket vártunk 2 nap múlvára gyerekekkel. G. mondta, hogy ne pánikoljak, úgyis mingyárt hazaér. Na mikor nem voltam egyedül, mingyárt nem voltam olyan betoji, rögtön megragadtam a fényképezőgépet, a kinti 40 fok ellenére felvettem hosszúnadrágot, zoknit, csizmát, nagykabátot és indultam méhrajlesre. Így nézett ki:

Na akkor jött a tanakodás, hogy most mit is csináljunk újonnan szerzett háziállatcsapatunkkal. Először persze a legostobább legkézenfekvőbb megoldás jutott eszünkbe: pest controll rovarítrók! Fel is hívtam őket, interjúvolnak, hogy milyen magas a fa, mennyi ága van, mióta ülnek ott (nem akartam neki mondani, hogy baszki, fogalmam sincs, mert a szart nem szedtem össze vagy egy hete, ilyen kicseszett melegbe meg nem járok ki az udvarra - de disztingváltam magam), aztán mondja, hogy akkor 175 pezóért... jah nem, 175 dollárért ki is jön még ma és lefújja őket. Hmmm, kicsit húzós. Hívom a másikat: ugyanazok a kérdések. 150 dollár. Kérdeztük, hogy van-e senior nyugdíjas discountjuk, de nem volt. A harmadiknál sem volt olcsóbb a dolog. Tanakodunk, hogy elmenjünk-e venni mérget és intézzük el a csapatot mi, de hát azt is mondta az egyik rovarírtós, hogy mikor rajzanak, akkor gyakran megállnak pihenni egy-egy napra, és  másnap mennek tovább, úgyhogy bajban voltunk, hogy hát mégsem kéne tömeggyilkosságot elkövetni, mi van ha csak szállodának használják a fát és holnap repülnek útjukra...

Közben jóbarátom, a gugli segítségével múlattam az időt és találtam egy nagyon informatív oldalt a méhrajzásról.  Nagyon érdekesen írja le a folyamatot, hogy tulajdonképpen mikor a királynő érzékeli, hogy egy új királynő kikeléshez közeledik, mivel nem akarja, hogy a saját lánya halálra szúrkálja, kirepül és 500-50ezer dolgozó követi. Új otthont keresnek maguknak. Kasnak valót. A királynő leszáll egy fára, bokorra, eresz alá, ahol éppen gondolja és a környéken van elég kaja. Pár felfedező  pedig bejárja a környéket, hogy van-e szuperduper hely méhkasnak. Nomármost ugye erről beszélt nekünk a fazon, hogy csak pihennek a fán... Tovább olvasva találtam rá a mindent eldöntő megoldásra. Call a beekeeper hívj egy méhészt. Na akkor gugli megint, méhész Las Vegasban. Haha... A sivatag közepén, mi? Jó esélyek. Az első szám nem is vette fel, a második igen. Szerencsére, mert ez egyben az utolsó szám is volt a listán. Spanyol akcentusú hölgy mondja, hogy a férje épp most indult el otthonról, adja a mobilszámát, hívjam fel. Hívom is, faszikám mondja, hogy kijön, összeszedi őket, ha szelíd, európai méhek, akkor 40 dollárt kér, de először meg kell néznie, hogy azok-e, vagy pedig az afrikanizált (tuti nincs ilyen szó - africanized) gyilkos méhek (killer bees ugye). Mondtuk jöjjön, siessen, itt lakunk. Jött is, méhészszerkóban, felveszi a vívósisakot, odamegy a füstölőjével, majd siet vissza, és mondja, hogy ezek sajnos nem szelídek. Kérdezzük, hogy honnan tudja. Mondja, hogy az európai méhek elviselik, ha közelmennek hozzájuk, ezek már méterekról támadták (valóban elég jól megmozdilt a raj). Még próbálkoztunk egy mi van ha holnapra továbbállnak kérdéssel, de mondta, hogy ezek nem, mert már elkezdték építeni a kast... Huh... Kérdezzük, hogy akkor mennyi. Mondja, hogy 125-ért elviszi őket. Kérdezzük, hogy miért ilyen drága és itt jő a szívmelengető része a történetnek. Jose mondja, hogy mivel az afrikanizált méhek nem olyan szorgosak, mint a rendes európaiak. Nemcsak agresszívebbek, hanem kevesebb mézet is termelnek. Ha ő összeszed egy szelíd családot, akkor azt kiteszi a farmra és már dolgoznak is. De ha egy killer bee családot visz haza, neki fél év munkájába telik, mire dolgoznak neki... Ugyanis el kell vennie a királynőt és ad a dolgozóknak egy szelíd, európai királynőt helyette. Aztán bezárva kell őket tartani, a királynő leteszi a szelíd petéket, a dolgozók kiszolgálják a királynőt, etetik a bébiket, és mikor kihalnak a dolgozók, akkor az új királynő és az újoncok már szelídek, de addig neki csak pénzbe és energiába kerül a tartásuk. Teljesen szíven érintett minket ez a szerető gondoskodás és boldogan mondtuk, hogy persze, vigye a csapatot. Hozta is a felszerelést, majd beszippantotta őket.

Szóval összeszedte a méheket (becslései szerint 8000), majd összeszedte a pénzét és egy mérges rajjal távozott. :) Nagyon jóleső érzés volt, hogy nem öltünk meg 8000 kis élőlényt és az egyre fogyó méhállományt gyarapítottuk - közvetve- egy kisebb hadsereggel. Kb 50 darab ittmaradt, a harciasabb fajtából, akik ugye támadtak a "por"szívózás alatt, de 2 hét alatt eltűntek. Na ennyi :)))