5/30/2013

Udvari kalandok 2.0

Aki olvasta az előzményeket, az tudja, hogy a 4 naposra tervezett project 8. napján járunk. Kedden. Ekkor bukkan fel a várva várt inspector ellenőr, Jim. Én munkában voltam, csak G volt itthon. Először is kérte az építési engedályt, amink persze nem volt. Azután meg kérdi, hogy hol a lyuk? G. mutatja a bebetonozott szakadékot. Azt mondja Jim, de hát neki a méretét, mélységét kell látni.... 

Nagyszerű... G mondta neki, hogy sejtettük, hogy valami nem fog stimmelni, mikor fényképezés után elkezdték bebetonozni. Hát igen, erősítette meg Jim, ez nem így működik. Volt már rá példa, hogy elfogadták a fényképet, de az más tészta volt, neki kell a lyuk... Úgyhogy adott papírt, hogy itt járt és se engedély, se lábazat...

Jim ment, mint aki jól végezte dolgát...

G. felhívta az irodát, hogy a főnökkel akar beszélni. Jon nem volt elérhető, így G. elújságolta, hogy mi történt, nincs jóváhagyva az építési engedély, Jon hívjon minket, amint lehet.

Délután megjelentek a tetősök, hogy jöttek építeni a patio covert. Hozták az alkatrészeket. Elkezdenek méregetni, kiderült, hogy a szakadékok 2 lábbal távolabbra vannak öntve, mint kellene (benne fél tonna betonnal ugye). Addig-addig, míg azt mondja, hogy sajnos nem tudja a beton szélére rögzíteni az oszlopokat, mindenképp középre kell, hogy menjenek, de mindegy, akkor 2 lábbal szélesebb lesz a tető, neki úgyis 4 láb széles táblái vannak, így legalább nem kell levágni belőle. 14 láb volt a terv, így 16 lett belőle. Leméri a keresztgerendáját: 16 helyett 15,5 láb... Jajj, na azt mondja, mindegy, hoz egy hosszabb gerendát, még így is egyszerűbb lesz megépíteni a nagyobbat, mint áthelyezni a lyukakat.

Na, akkor G. mondja, hogy az ellenőr nem hagyta jóvá az engedélyt... Tanakodtak, telefonáltak és úgy döntöttek, hogy felépítik a tetőt ennek ellenére. G figyelmeztette őket, csak hogy tisztában legyenek vele: ha nem kapjuk meg az építési engedélyt a tetőre, akkor nem fogjuk kifizetni a hátralévő egyenleget a Jonnak (akitől megvettük az egész projectet). Tanakodtak, hogy most mi legyen, majd elmentek. Mikor hazaértem, és G:-vel vizsgálgattuk a lábazatot, rájöttunk, hogy nemcsak széltében van távolabb, de mélységében is.12 lábra terveztük, hogy benyúlik a terasz fölé, a beton közepe pedig 13 lábon volt. Ami 14 láb tetőt jelent. Na ez egy kicsit zavaros, szóval a terasz 16 x 14 láb, felette a tető minden oldalon 1 lábbal kisebb lenne: 14 x 12 láb. Felhívtam a Jon-t, de csak az üzenetrögzítőt értem el, hagytam üzenetet, hogy hívjon amint tud.
Szerdán várunk, hogy valaki majd csak hív vagy jön, vagy valami... Udvaron itt az anyag, sehol senki...




Írtam Jonnak egy sms-t, hogy mostmár aztán irgumburgum, mi a fene folyik itt... Hivjon már fel. Na végre szól a telefon... Elnézést kér. Mondom, hogy mi van a lábazattal. Azt mondja, hogy másnap reggel jönnek, feltörik a betont és újra ássák a szakadékokat... jajj de jóóóó!!! Kérdezem tőle, hogy mikor azt mondod, hogy jöttök, akkor azt úgy érted hogy az embereid, vagy végre téged is láthatunk? Azt mondja, az emberei. Mondom amikor a szerződést megírtuk, akkor azt mondtad, hogy minden nap jössz és szemmel tartod a munkát, hogy ne legyen hiba, nem láttunk április 4.-e óta és nézd meg mi folyik... Erre nagy nehezen azt mondja, oké, jövök reggel.
Phhjúúú...

Este 7 körül felbukkan egy ürge, Mike. Ő a főnöke a tetősöknek. Nagyon szimpatikus volt, elnézést kért a gondokért, mondta, hogy sínre teszik a dolgokat. Hozta az építési engedélyt, ami kell majd az ellenőrnek, Jimnek. Mondta, hogy a terv az, hogy holnap reggel feltörik légkalapáccsal a betont, kihívták holnapra megint az ellenőrt, ha az megvan, pénteken jönnek kiöntik ők betonnal, hogy az oszlopot bele tudják süllyeszteni, ne kelljen kifúrni, szombaton pedig a Jon be tudja fejezni a munkát. Jippiiiiii...

Csütörtök reggel 7-kor megjelent a csapat, 3 mexikói, Mike és Jon! Szó nélkül nekiugrottak a betonnak... Remélem a szomszédok már ébren voltak, különben elég durva ébresztőben volt részük.

Na szépen megbeszéltük, hogy akkor ma kitúrják a betont, kijön az ellenőr, meglesz a végleges engedély, holnap Mike jön újraönteni a betont és elkezdeni a tetőt, szombaton befejezik a teraszt és a füvet, majd hétfőn a tetőt.  Rendben! Most már mindegy, majdcsak kész lesz valamikor!

Mielőtt elment Jon, azt mondta, hogy szóljak neki, ha kijön ma az ellenőr és a Mike megpróbálja megcsinálni a lábazatot még ma.

Egy idő után azt vesszük észre, hogy a kis meka egyre mélyebben van. Megkérdem, hogy nagyobbra csinálja a lyukat, azt mondja, igen, 27 inch mélyre. Hmmm, miért volt előtte csak  24, amiből 6-ot betemettek a betonozás előtt, nem tudom...


 Látni a betont:

 Szoval közelebb hozták a lyukat, de csak az egyik irányban, így úgy tűnik, hogy 16 x 12 láb lesz a tető.
Közben eltörtött a légkalapács fúrófeje, így csákánnyal fejezte be, de megcsinálta. Már abban a hitben voltam, hogy az ellenőr nem jön, vagy csak későn, de délután 1 körül megjött, aláírta a papírt és szóltam Jonnak, hogy megvan. Mike és a csapata 3:30-kor bukkant fel és kibetonozták a lyukakat. namármost hogy miért nem teljesen a tetejéig (spóroltak cementet vagy így kell, nem tudom), de ílyen lett és mégcsak nem is középre tették az oszlopot... pffff.... mi történt a középen kell lennie elmélettel???
Ez a bal oldali:
 Ez a jobb oldali:

Az első betontömböt jobban szeretten... márha lehet ilyen kijelentést tenni...Mindenestre haladunk... Holnap elvileg kész lesz a terasz és a fű, majd szombaton a tető... ha minden jól megy... ami fura lenne....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blog Widget by LinkWithin