10/28/2009

DIY - Hagyma- és krumpitároló felújítása házilag 2


Végre befejeztem a krumplitárolóm felújítását. Pár hete akadtam rá erre a kis "bútordarabra" és nem sokkal később el is kezdtem a felújításást. A festék eltávolítása után előkaptam az alapozót és átfújtam az egészet fehérrel. Természetesen az üveg már nem volt rajta. Viszont nem nagyon tetszett az az írás, ami rajta volt, így ki kellett találni valamit, hogy attól megszabaduljak... de erről később...
Alapozózva:

Alapozás után megpróbáltam kicsit rendbetenni a bibiket a fán. Lyukakat, repedéseket, karcokat, jópár kisebb-nagyobb szépséghibát...Kitöltöttem őket, majd lecsiszoltam.


Aztán jöhetett az első réteg festék



Ajtókra is:

Amíg ezek száradtak, addig én az üvegeknek szenteltem a figyelmemet. Sokfelé olvasgattam a "krétatábla" festésről. Gondoltam kipróbálom. Szóval megvettem a festék sprayt hozzá. Igaz azt irta, hogy üveget nem kell alapozni, én azért lefújtam egy réteg alapozóval is:









Miután megszáradt, jöhetett a "fekete iskolatábla festék" (G. után szabadon).



Két réteg után:



Mikor ezek is megszáradtak, jöhetett az összeszerelés. Kicsit bajban voltam, hogy miként fogom visszaerősíteni az üveglapokat az ajtokeretre. A megoldás végülis a következőképpen alakult: Volt itthon pár rávasalható szegőszalag tekercs, meg tűzőgép...





Levágtam egy darabot, majd triplán összehajtottam és tűzőgéppel odafogattam. Nagyon jól megtartja.
Ezután jöhetett az új fogantyú/gombocska; felcsavaroztam a helyére mindkettőt.:







És a kész szekrényecske:



Sajnos a jobb felső zsanér felszerelésekor úgyanúgy megrepedt a fám, mint mikor csavaroztam össze a vázat. Azt még ki kell töltenem és lefestenem.
Ilyen volt-ilyen lett:




Krétám nincs itthon, de majd veszek és akkor tudok rá irni :))

6 megjegyzés:

  1. Szép lett! Biztosan jó sok munka volt vele (a képek nem ezt sugallják).. :) Én talán a zsanérokat is fehérre festettem volna és lehet, sötétebb gombot (vagy ajtónként kettőt, hogy ne minden középre essen) választottam volna..

    Nagy ötlet volt a krétatábla- üvegre eszembe nem jutott volna..

    És azóta beüzemelted már? A hagyma tárolása mindig kritikus, mert szellőznie is kell, de lehetőleg nem nagyon, mert akkor meg az egész konyhában terjeng a hagymaszag..

    VálaszTörlés
  2. What a great job!! Love your blog, hope you'll come visit mine: http://confessionsofasineater.blogspot.com

    xox,
    Susan

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Segíts nekem kérlek. Sehol nem találok "krétatábla" festéket. Te merre vetted?

    Előre is köszönöm a segítségedet!

    Üdv,
    Tündi

    VálaszTörlés
  4. Szia Tundi,
    kicsit elvesztem az elmult honapban, de most mar probalok visszarazodni.
    Irtam a nemet cegnek, akiknel a tejuveg spray-t talaltam, hatha van nekik, vagy tudjak, hogy hol lehet kapni, remelem hamarosan valaszolnak, bar nem hiszem, hogy a hetvegen...
    En a home depot-nal vettem de az USA-ban minden hobby boltban lehet kapni. Esetleg megkerdezheted hobbiboltosoktol, hatha jobban kepben vannak. Ha megtudok valamit, szolok.

    VálaszTörlés
  5. Szia Tündi, bocsi a belekotyogásért, de hátha segít: a nagyobb hobbi webáruházakban és a festék szaküzletekben is lehet kapni, ha ráguglizol a táblafesték + webáruház szavakra, otthonról se kell kimozdulnod, úgy juthatsz hozzá. :D (Én vidéki hobbiboltokban nem kaptam, de a festékboltban nagy kiszerelésűt tudtak adni.. :D)

    Marcsi, én is mindig figyelem ám, hogy van-e új bejegyzés.. :D

    VálaszTörlés
  6. Valaszoltak a nemet cegtol, nekik nincs sajna, de koszonom, Vacskamati, a segitseget :) Remelem Tundi elolvassa majd :)

    VálaszTörlés

Blog Widget by LinkWithin